A borászat is összekötheti Siklóst a tarcal-hegyi Üröggel
A borászat lehet az egyik összekötő kapocs a magyarországi Siklós és a szerbiai Ürög (Irig) között. A két város jövő tavasszal kötheti meg a testvérvárosi együttműködési megállapodását.
A Szerémségi borvidékről választhat magának testvérvárost a Villányi borvidékhez tartozó Siklós. A város több vezetője – élükön Riegl Gábor polgármesterrel – a napokban a Tarcal-hegységben (Fruška Gora) lévő szerbiai Ürögre látogatott. A siklósiak képviseletében gazdasági szakemberek, kisebbségi képviselők és helyi borász is részt vett.
A két várost – a gazdasági és a kisebbségi-nemzetiségi kapcsolatok mellett – a borászat is összeköti. A magyar vendégeket Tihomir Stojaković Ürög község elnöke fogadta munkatársaival, akik között turisztikai és borászati szakemberek is voltak.
– Siklós, akárcsak Ürög község, turisztikai és mezőgazdasági régió, számos stranddal, borászattal és gyógyfürdővel rendelkezik, akárcsak mi – mondta a találkozó alkalmával az ürögi községi elnök, aki szerint így sok közös téma akad, külön hangsúlyozta, hogy ezért vontak be a munkába egy sikeres ürögi borászt is.
A testvérvárosi kapcsolat kialakítását Ürög kezdeményezte Siklóssal. A mostani találkozón a városok képviselői több területre kiterjedő együttműködési pontokról beszéltek és közös határokon átnyúló pályázati lehetőségekről is egyeztettek, majd felkeresték a kisremetei (Mala Remeta) Deurić borászatot is.
A dél-baranyai város jövő tavasszal, a siklósi városnapok keretében írhatja alá a testvérvárosi együttműködési megállapodást Ürög községgel, ha ehhez megkapja a városi képviselő-testület hozzájárulását.